Az „anatóliai platán”, a török irodalom évszázados óriásának kidőlését siratják a mai török újságok: életének kilencvenharmadik esztendejében elhunyt a világhíres író.
Yaşar Kemal – eredeti nevén Kemal Sadık Göğceli 1922-ben születetett a délkelet-törökországi Adana megye Hemite, ma már nagy szülöttje után Göğceli nevű falujában. Mindössze hét esztendeig járt iskolába, s máris a „gorkiji egyetem” évei következtek: mintegy negyvenféle fizikai és szellemi munkába kóstolt bele. 1936-ban Bartók Bélával is találkozott, aki Adana környékén járt gyűjtőúton a török és magyar népzene rokonságát bizonyítandó. Kalandos ifjúsága − melyről a bajor televízió filmet is fordított − alkalmat kínált számára, hogy alaposan megismerje a délkelet-anatóliai falvak és városok lakóit, egymáshoz és a természethez fűződő kapcsolatukat. Az élmények mellett népdalokat és meséket is gyűjtött, így a népköltés „tiszta forrása” is hatott írói világának alakulására.
Tizenhét éves korában jelent meg első verse; első népköltési gyűjteménye 1943-ban látott napvilágot (Ağıtlar ’Siratódalok’). Politikai okokból néhány hónapig a kozani börtönben raboskodott. Szabadulása után Isztambulba költözött (l951). A Cumhuriyet c. lap munkatársaként, tárcái mellett riportsorozataival (Dünyanın En Büyük Çiftliğinde Yedi Gün (’Hét nap a világ legnagyobb gazdaságában’) vált országosan ismertté. Ugyanaz a valóságközeliség jellemzi novelláit is (Sarı Sıcak ’Sárga hőség’, 1952). Első nagyobb lélegzetű műve a hol kisregénynek, hol hosszú novellának aposztrofált Teneke (’Bádog’, 1955), akárha egyetlen lélegzetre íródott volna, olyan zárt kompozíciós egységet alkot − s egyben átvezet a regények korszakába. Első regénye, az İnce Memed (A sovány Mehmed 1955), majd a trilógia azonos című folytatásai (1969, 1984) lapjain a Taurusz-hegység betyárvilága elevenedik meg olyan hitelességgel, hogy a vidék egyes öregjei ma is azt regélik, hogy találkoztak a fiktív főhőssel... Ugyanez a mítoszteremtő erő segíti Çukurova népét a kegyetlen természeti és társadalmi erők ellenében a puszta létért folytatott küzdelemben, ahogy másik nagy trilógiája az Ortadirek (1960), Yer Demir, Gök Bakır (’Vas a föld, réz az ég’, 1963), Ölmez Otu (’A halhatatlan fű, 1969). Mint a tenyerét, úgy ismeri a szülőföldjét, könyveiben a táj szinte lélegzik; de ugyanolyan otthonos e táj lakóinak gondolat- és érzésvilágában is. Egyetlen érzés: a félelem a „főhőse” az ugyancsak itt játszódó, a megkomponáltságában egy szimfóniára emlékeztető kétrészes regénynek, a Yağmurcuk Kuşu (’Esőcskemadár’)-nak: Kimsecik (Senki, 1984; Kale kapısı ’Várkapu’, 1986). Ahogy e realista regényeket áthatja a mitikus erő, úgy kapcsolódnak ezer szállal a valósághoz „eposzregényei”. (Pl. Binboğalar Efsanesi ’Az ezerbikák legendája’, 1971).
Nyelvében a népköltés gazdagsága él tovább. Tájnyelvi szavait, sajátos kifejezéseit Ali Püsküllüoğlu vette leltárba: Yaşar Kemal Sözlüğü (’Yaşar Kemal szótár’, 1974.)
Azon kevés török író közé tartozik, akinek sikerült áttörnie országa és nyelve határait: külföldön is élő klasszikusnak tekintették. Műveit negyven nyelvre fordították le; A sovány Mehmedből P. Usztyinov forgatott filmet (1983). Elnyert a nemzetközi Del Duca díjat; a strassbourgi egyetem „az egyetemes kultúrára gyakorolt hatásáért” díszdoktorává avatta; s évtizedekig szerepelt a neve a Nobel díj várományosai között...
Emlékezzünk itt meg arról, hogy A sovány Mehmed magyar fordítását a török költő és diplomata Enis Behiç Koryürek tragikus sorsú fiának, a magyar újságíró Komoly Péternek, azaz Koryürek Péternek köszönhetjük (1955).
Rendkívüli népszerűségét hadd illusztráljam első találkozásunk felidézésével. 1983-ban büszkén adtam át az Ortadirek c. regény magyar fordítását (amelyet magyarul az Ördögszekerek útján címre „kereszteltem”) költőbarátomnak, Kemal Özernek, mire ő azonnal felhívta az írót telefonon, majd a kagylót átadta nekem. „Jöjjön el: a yesilköyi vonatról szálljon le Menekşénél, majd ott útbaigazítják!” adta meg a címet. És valóban az első megkérdezett odavezetett. (Mintha azt mondanám itt, hogy szálljon le a HÉV-ről Békásmegyernél, és kérdezzen meg valakit.) A magyar kötet így helyet kapott a mennyezetig könyvekkel borított szobában a többi fordítás között. A sínek mellett Menekşénél pár éve az élő írólegendának jókora szobrot is állítottak. A repülőtértől a város felé vezető parti úton hömpölygő autóáradatot szemléli karosszékében ülve...
Tasnádi Edit