Mármint a hagyományos török könyvvásárra, azaz ahogy a törökök a rendező a Török Könyvkiadók Egyesületének névrövidítése után emlegetik, a Tüyapra. Könyvvásárt szerveznek minden évben Adanában, Bursában Diyarbakırban és İzmirben is, de a legnagyobb az immár 32. alkalommal (idén november 2. és 10. között) megrendezett isztambuli könyvvásár.
Azelőtt a város szívében Tepebaşın, az İstiklal caddesitől egy ugrásnyira tartották, de miután azt az épületet kinőtték, hatalmas új kiállítási központot építettek, amelyet aztán a kiállítók hamarosan be is laktak: mintegy ötszáz kiadó fehér pavilonjai sorakoztak sűrű utcákat és keresztutcákat alkotva a csarnokokban, megrakva a megszámlálhatatlanul sok színes könyvvel.
A színes címlapok természetesen tartalmi sokszínűséget is jelentettek. Képviseltette magát a kortárs szépirodalom minden ága; a történelmi, társadalmi vagy lélektani regényeket éppúgy meg lehetett találni, mint a krimiket vagy a habkönnyű olvasmányokat. Igen gazdag a visszaemlékezések, a különféle dokumentumjellegű írások választéka is, s innen már át is evezhettünk a történelem, a politika, a filozófia, a nyelvészet vagy akár a többi szaktudomány területeire is. Törökország fiatal ország, ezért rendkívül gazdag a gyermek- és ifjúsági könyvkiadás, illetve a tankönyvkiadók kínálata is. Külön termet jelöltek ki a dedikáló írók számára, de látni lehetett dedikáló szerzőket a kiadók standjainál is.
Több előadóteremben folytak reggelről estig az ún. panelek, vagyis beszélgetések könyvről, irodalomról; és több kiállítás is színesítette a kínálatot.
[widgetkit id=57]
Felvonultak az antikváriusok is. Két régi könyvet kerestem, az egyiket sikerült is megtalálnom, s ha több időm van - tűt a szalmakazalban - talán még a másikat is megtalálhattam volna.
És hogy tulajdonképpen mit kerestem a vásárban? A Tüyap hagyományosan a török könyvkiadás seregszemléje, de itt is megpróbálkoztak a nyitással: idén már második alkalommal a vásár első négy napjában egy külön csarnokban nemzetközi könyvvásár is működött. Ezen az idén jókora kiállítási térrel Kína volt a fővendég; mellette néhány országnak, illetve kiadónak vagy könyvügynökségnek volt kisebb vagy még kisebb kiállítótere, többek között mint a legtöbb török művet magyarul megjelentető kiadónak, a Napkútnak, és itt kapott helyet vendéglátó házigazdánk, a Török Kulturális Minisztérium is jóvoltukból valóban félpénzen vehettem részt a vásáron.
Köszönhetően annak, hogy az áprilisi budapesti könyvfesztiválon Törökország lesz a fővendég, a második legnagyobb pavilon Magyarországé volt, kiváló helyen aki ebben csarnokba belépett, az meg is állt a standunk előtt, ahol a magyar-török kapcsolatokról szóló könyvek, az országot kultúráját bemutató művek, illetve török írók és költők magyarra fordított alkotásai voltak láthatók. Természetesen helyet kaptak itt a Magyar-Török Baráti Társaság kiadványai is. A kiállító Balassi Intézet, az ankarai nagykövetség, az isztambuli főkonzulátus munkatársai és jómagam is szóba elegyedtünk a nézelődőkkel, és igyekeztünk minden kérdésüket megválaszolni. Két magyar panel szerepelt a programban, az elsőn Hóvári János, turkológus nagykövet kérdéseire Dursun Ayan fordítótársammal mutattuk be Macar Şiirinden Bir Seçki című antológiánkat, amelyet ő aznap éjjel hozott még melegen az ankarai nyomdából Isztambulba. A kötet Janus Pannoniustól Kukorelly Endréig ad válogatást a magyar költészet gyöngyszemeiből. A következő panelt Mátis Viktor, az ankarai nagykövetség diplomatája moderálta. Hatos Pál, a Balassi Intézet vezetője összefoglalta azokat a területeket, amelyen a magyar kultúra külföldi megismertetésén dolgoznak; majd Újkéry Csaba a Handzsár a tükörben című és a törökkori Szigetváron játszódó történelmi regény szerzője, valamint török fordítója, Erdal Salikoğlu mutatták be közös művüket. A két programon régi ismerősöket is láttunk, többek között megjelent Ender Arat, volt budapesti nagykövet is.
Adalék a város nagyságához: a központ helyen fekvő Şişliben lévő szállodából minibusszal hoztak-vittek bennünket. Az új kiállítási központ Beylikdüzüben van, az Atatürk repülőtéren túl Rodostó irányában, de még mindig benn a városban. GPS-szel megmértük – 42 kilométeres volt a távolság. Egyszer indultunk viszonylag korán, ekkor 40 perc alatt odaértünk, és a még üres csarnokban élvezhettük az új könyvek illatát. (Egyébként mindig sűrű tömeg lepte el a vásár szinte minden négyzetcentiméterét.) A többi hét alkalommal másfél–két órát utaztunk, beszélgettünk, s ismerkedtünk a rohamosan növekedő város nappali és esti képeivel...
Tasnádi Edit